Újság olvasás, és a tiroli állások

Múlt héten úgy döntöttem, hogy végre bejelentkezem a fodrászomhoz Krisztához. Mér sehogyan sem állt a hajam, és úgy is megyünk jövő héten a sógorom születésnapjára, akkor már nézzek ki valahogyan.

A szépítkezés

hairdresser-1098831_640Bevallom, nem abba a csoportba tartozom, aki túl sokat foglalkozna magával. Nem szeretek sem cicomázni, sem különösebben a hajammal foglalkozni. Persze ehhez az is kell, hogy olyan hajam is legyen, ami nem igényel napi negyed órás készülődést.

Nem arról van szó, hogy nem szeretem a szép ruhákat, a sminket, vagy ha jól nézek ki, de nem gondolom, hogy minden nap szükség lenne erre a cécóra. A munkahelyemen sem kell kiöltöznöm, így nem feltűnő, ha csak egy farmerban, és mondjuk egy ingben megyek be, senki nem szól érte.

A bejelentkezés

Elég sok munkája van Krisztának szerencsére, így azért pár nappal előre, vagy ha valami nagyobb esemény van, mint a ballagási időszak, vagy mondjuk a bálok időszaka, akkor van hogy akár egy héttel előre is be kell jelentkezni.

Végre szabaddá tudtam tenni az egyik hétköznap délutánt, így be is jelentkeztem gyorsan, hogy végre kezdjünk valamit a hajammal.

Picit korábban értem oda, de addig lekötöttem magamat a számtalan újsággal, amit az asztalon találtam. Volt ott minden, aktuális sztár pletykák, főzés, tiroli állások…

Esküszöm, felszabadultam amikor kijöttem, és a fejem is megkönnyebbült. A fodrász az a hely, amiről soha nem mondanék le, mert ilyenkor sokkal jobban értem magamat.

 


Blog