A belső béke és az egészség a titka mindennek

Amióta igénybe veszem a kínai orvoslást, rá jöttem, hogy mennyire fontos oda figyelni magunkra és a környezetünkre. Ez a típusú orvoslás nem csak egészséget hoz az életembe, hanem békességet és nyugalmat is. Ebben a nyugalomban pedig van lehetőségem és időm oda figyelni a lelkemre, a testemre, és az ezt körül vevő világra.

Például, mostanában olyan dolgokra figyelek, amelyek eddig teljesen kimentem a fejemből. Szemléltetésül, néhány hete, még időben sikerült elkapnom egy jó kis téli gumi akciót amivel az autómon segíthettem, hogy ő is megfelelően működjön, akárcsak ahogy saját magammal és családommal is törődni szoktam.

A Gumidiszkont magyar webáruházról rendeltem a gumikat. Azelőtt még soha nem mertem saját magam ilyen fontos döntést meghozni, aminek nem vagyok szakértője, de most, a nyugalom és a weboldal segített ebben. Figyelmesen végig olvastam mindent a weboldalon, ami hozzá segített ahhoz, hogy a megfelelő gumit meg tudjam rendelni. A lelki és testi törődésen túl, a szellemi énemet és edzésben kell tartanom, ezért is esett nagyon jól ennek az új tudásnak a befogadása.

Mindazok ellenére azonban, hogy minden hasznos elméleti tudást megszereztem a téli gumiabroncsokkal kapcsolatosan, a gyakorlatra már nem mertem vállalkozni. Hiába van itthon helyszínem, a garázs, valamint némi felszerelésem, hogy én is tudjak kereket cserélni, amennyiben szükséges, mégis úgy hittem, hogy egy szakemberre van szükség ehhez. Ugyanígy, nem bíznám senkire a testem és lelkem gyógyítását, csakis egy megfelelően képzett személyre, aki igazán ért a kínai orvosláshoz. Szerencsére, ez sem volt akadály, mivel a webshopon lehetőség van arra, hogy a rendelést valamelyik, a cég saját telephelyére kérjem, ahol fel is helyezik az autómra az új abroncsokat. Ezt így teljes mértékben tökéletesnek találtam, főleg, hogy az általam kiválasztott telephely útba esik az orvosomhoz.

Blog