A kínai orvoslásnak sincsen ellenszere az alkoholizmusra

A kínai orvoslás nagyban eltér a nyugati orvosi gyakorlatoktól. Amikor betegségről van szó, minden országnak megvannak a maga babonái, a maga népi gyógyítási eszközei. Például, ha nálunk valaki beteg, akkor a javaslatok között azonnal megjelenik a pálinka, mint lehetséges hazai kezelési mód.

Ahogyan nálunk a pálinka, úgy a Távol-Keleten is megvannak a sajátos népi gyakorlatok, ha betegségekről van szó.

Azt hiszem, az európai és keleti gyógyítás legnagyobb különbségeit maga az éghajlat idézi elő. Más az éghajlat, mások a természeti adottságok, így más jellegű növények élnek meg a különböző földrészeken. Más alapanyagokkal, más gyógynövényekkel dolgoznak a kínaiak, mint mi, európaiak.

Ahogyan a technológia fejlődni kezdett, úgy meg van a lehetősége annak, hogy akár itthon, laboratóriumi vagy üvegházi környezetben magunk is előállítsuk a kínai alapanyagokat, de ezek minősége sosem lesz ugyanolyan, mint a valódi, Kínában termett anyagoké.

Amikor megépült a Selyem út, akkor váltak elérhetővé világszerte a Kínai termékek, igaz, akkor még nagyon korlátozott számban, csak a leggazdagabbak tudták megvásárolni a drága Keleti termékeket. Akkor a raktározás, a szállítmányozás csak gyerekcipőben járt, lehetetlennek tűnt élelmiszereket importálni Kínából, így inkább a selymek, a papír, az ipari termékek áramlottak be Európába.

A kínai kereskedők megismertették a vallást, a kínai szokásokat, hagyományokat az európai néppel, de ezek sosem tudtak igazán elterjedni. Pedig a selyem út története jóval időszámításunk előttre nyúlik vissza.

Ahogy fejlődött a kereskedelem, úgy váltak egyre nagyobb számban elérhetők a kínai termékek, manapság pedig már nem kell messze utaznunk, ha egy kis gyömbért, vagy sáfrányt szeretnénk enni.

A kínai ételek meghódították Európát és Ázsiát, a kínai fűszerek pedig a mindennapjaink részévé váltak. A fővárosban egymást érik a klasszikus kínai éttermek. Ezek a gyorséttermek majdnem mind ugyanazt a menü sort kínálják, de egyre nagyobb számban érhetők el tradicionális kínai éttermek hazánkban, és a kínai street food is megjelent, a kis beülős kínai éttermeken kívül is.

A bevállalósabbak akár a Kínában kedvelt belsőségekből készült ételeket is megkóstolhatják a hazai kínai negyedben, ahogy a régen szinte elérhetetlen alapanyagokat is meg lehet már találni a kínai áruházak polcain.

Rengeteg olyan alapanyagot használnak a kínai konyhában, amik egészségesek, tele vannak vitaminokkal és a szervezetünkre jótékony hatással bíró anyagokkal.

A gyömbér erre egy nagyon jó példa, hiszen mivel mindenkinek elérhető már ez az alapanyag, sokan amikor megfáznak, gyömbérből készítenek teát. Kipróbáltam és bevált, tényleg hatékonyan fel lehet lépni a gyömbérrel a megfázás ellen.

Egyre több kínai eredetű gyógyászati készítmény sorakozik a gyógyszertárak, a drogériák polcain, egyre többen esküsznek az ősi kínai gyógymódokra, az akkupunktúrára, a meditációra, a szintén keleti masszázsokra, mint például a thai masszázsra is.

Ezek segítenek karban tartani a testet és a lelket. De sajnos nem mindenre jelentenek orvosságot. Egy megfázást könnyen kezelhetünk gyömbérrel, szedhetünk kínai készítményeket, tablettákat a magas vérnyomásra, ihatunk kínai eredetű teákat szinte bármire, de például az alkoholizmussal így sem lehet leszámolni.

Az alkoholizmusra nincsen gyógyszer, nehezen kezelhető és nagyon könnyen vissza lehet esni akkor is, ha valakit már gyógyultnak tekintenek.

A mi családunkban is van alkoholista. Nem a szűk családi körben. Édesapám apukája sajnos alkoholista volt. Sosem találkoztam vele, mert teljesen megszakította a kapcsolatot a családjával, elvált a nagymamámtól, és nem hallott róla senki. Sajnos később az alkoholizmus okozta májbetegségben halt meg egyedül.

Minden családban van hasonlóan szomorú történet szerintem. Azt mondják, hogy azok hajlamosabbak az alkoholizmusra, akiknek a családjukban is volt alkoholista. Az apukám testvére, a nagybátyám küzd most hasonló gondokkal. Eleinte nem gondolta senki, hogy komolyabb gond van a családjában, csak az tűnt fel, hogy néha-néha többet iszik, mikor találkozik a család, mikor összejövünk kicsit beszélgetni.

Aztán ez egyre súlyosabbá vált. Szégyellte a családja, szégyelltek eleinte seítséget kérni.

Sokan vannak, akik szégyellik az alkoholizmust, emiatt nem mernek profi segítséget kérni, mert nem merik elmondani, hogy ilyen gondokkal küzdenek. Pedig sokkal egyszerűbb a leszokás akkor, amikor még korai stádiumban van az alkoholista. Amikor még nem olyan rég óta iszik, könnyebben leszokik az alkoholról.

Neki is azért volt sürgős a leszokás, mert az alkohol elkezdte károsítani a máját. Az alkoholos májbetegségek, azaz a májzsugor, májgyulladás, zsírmáj évente kb. 12.000 ember halálát okozzák.

Ezeket a betegségeket nehéz észre venni, nehezen gyógyíthatók, mivel legtöbbször már későn diagnosztizálják őket.

A betegségek kialakulásának megelőzése érdekében, ha valakin látjuk, hogy túlzottan sok alkoholt fogyaszt, érdemes segítséget kérni. A leszokás nehéz, agresszívvá teheti az egyént, ezért nem javasolt szakértői segítség nélkül belevágni.

Sokan azt hiszik, hogy tudnak segíteni az alkoholista ismerősüknek, ha neki egyedül nem is megy a leszokás, de legtöbbször sajnos ez nem így van.

Van olyan rehabilitációs intézet, ahol tudnak segíteni, ahol szakértők vezetik és felügyelik a leszokás folyamatát. Itt mindenkinek segítenek. A nagybátyámat a felépülők – családi felépülési központba vitte a felesége.

Ez is egy rehabiliztásciós intézet, ahol olyan emberekkel foglalkoznak, akiknek nem megy egyedül a felépülés, akik segítségre szorulnak. Akik itt vannak, azok változtatni szeretnének.

Nagyon fontos szokott lenni az elhatározás egy ilyen helyzetben, fontos, hogy a betegek is érzékeljék a problémájuk súlyosságát és felismerjék, hogy nem élhetnek úgy, ahogyan eddig.

It van lehetőség családi konzultációra is több helyszínen. Ez egy előzetes állapotfelmérés, itt a szakemberek beszélgetnek az egyénnel, a családdal, megpróbálják feltárni az alkoholizmus okait, hogy milyen szintű a függőség.

Jó tanácsokkal látják el a családot, ha szükséges, újabb konzultációt írnak elő. Ha pedig annyira súlyos a beteg függősége, mint a nagybátyám esetében volt, akkor pedig van lehetőség részt venni egy 28 napos felépülési programon.

Ez a rehabilitációs intézet különleges, mert természetesen van egy addiktológus a csapatban, aki szakmai hozzáértésével és tapasztalatával támogatja a felépülést, de a többi dolgozó maga is olyan ember, aki korábban függő volt, aki keresztül ment egyszer azon, amin az itt jelenlevő emberek is.

A saját tapasztalataik alapján tudnak segíteni a pácienseknek. Itt fontosnak tartják a család támogatását, így a rehabilitációs intézet gyakran tart családi napokat és a betegeket is lehet látogatni, hogy ne legyenek egyedül, és hogy a család támogatása mellett tudjanak gyógyulni.

A nagybátyámnak bevált ez a hely. Neki komoly gondjai voltak, de itt a 28 napos program segített neki abban, hogy túllépjen ezeken, hogy újra szenvedélyektől mentes legyen.

A családunknak sikerült, a nagybátyám leszokott az alkoholról, már nem függ tőle. Azóta az élete is nagyban más lett, sosem iszik, jobb munkája lett és a családjával is sokkal jobb lett a viszonya.

Sokan vannak, akiknek ilyen plusz segítségre van szükségük. Sajnos nem mindenki tud önerőből leszokni, nem áll mindenki mellett egy támogató és szerető család, sokaknak nincsen meg a lehetősége arra, hogy részt vegyenek egy ilyen rehabilitáción.

Pedig, ha egy rehabilitációs intézet valamely programján részt vennének, akkor sokat javulhatna az életük.

Sokaknak segítettek már ezekben az intézetekben. Még mindig sok ember van, akik segítségre szorulnak, akinek nagyon sokat jelentene egy ilyen, 28 napos felépülés.

Nem szabad szégyellni a problémáinkat, sem azt, ha segítségre van szükségünk. Ha egyedül nem megy a leszokás, vagy van olyan rokonunk, aki gondokkal küzd, akkor keressük fel bátran az egyik ilyen rehabilitációs intézményt, ahol segíteni tudnak a leszokásban, és abban, hogy hogyan éljen valaki újra szenvedélyektől mentes, minőségi életet az alkoholizmus után.

Blog