Hogyan szereltess laptopot, ha nincs már rá garancia

Jellemző, hogy minden műszaki termék csak addig működik tökéletesen, ameddig a garancia él. Murphy törvény, hogy ha valami elromolhat, az el is romlik, és jellemzően akkor, amikor már nem számíthatunk a gyártóra az ügy megoldásában. Amikor utoljára történt velem ilyen, úgy begurultam, hogy eszembe se jutott, hogy márkaszervizbe menjek – de ne szaladjunk annyira előre!

Minden a tönkrement laptoppal kezdődött

Hála az égnek, nem a patika egyik gépe ment tönkre, csak az egyik saját laptopom – tudod, az, amelyiken minden családi fénykép van, minden közös emlék, tehát minden, ami valóban fontos az életben. Mondanom sem kell, elég mérges voltam, amikor hiába nyomogattam a bekapcsológombot, semmi sem történt. Se kép, se hang, én meg csak ültem ott előtte, dühösen, a munka után fáradtan, amikor nem akartam semmi mást, csak egy kicsit kikapcsolódni.

Ma már a telefon is számítógép, de azért nem ugyanaz a kettő

Persze, mondhatnátok, hogy mit izgulok, hiszen ott van a telefon a zsebemben, azon is ott van minden, amire csak szükségem van. Két válaszom van erre: egyrészt, mint már mondtam, a családi emlékek vannak a laptopomon, amik a telefonomon nincsenek rajta. Másrészt pedig az ember nem csak netezni szokott egy számítógépen, hanem akár írni, rajzolni is, amit elég macerás telefonon megoldani, legyen bármilyen nagy is a képernyője.

Nekem laptop szerviz kell – vagy egy új laptop

Az nem volt nagyon kérdés, hogy kihez fogok fordulni. Magától a gyártótól nem vártam sokat, sőt, kicsit meg is sértődtem, és személyes támadásnak vettem, hogy épp néhány hónappal a garancia lejárta után ment tönkre a gép – pedig simán lehet, hogy én voltam ebben a hibás. A feleségem számítógépét a PCMENTOR üzletéből vettük, és én már akkor megfigyeltem, hogy szervizeléssel is foglalkoznak. És mivel a vásárlásunkkal annak idején elégedettek voltunk, nem láttam semmi okát annak, hogy miért ne hozzájuk forduljak a problémámmal. Annál is inkább, mert mint arra már utaltam, a garanciális idő már régen letelt, ezért a gyártótól sok mindent már nem remélhettem.

Kicsit azért kutakodtam persze a neten a témában, és nagyon megörültem, amikor ezt az URL-t láttam meg hirtelen: https://pcmentor.hu/acer-laptop-szerviz-budapest/. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a kedvenc számítógépes üzletem külön gondol azokra, akiknek az Acer márkájú laptopjával történik valami. Persze azt nem tudom, hogy van e szignifikáns különbség egyébként a különböző márkák között ebből a szempontból (gondolom a munkaasztalon minden számítógép egyforma), de az azért mégiscsak biztató egy oldal részéről, hogy külön aloldalt szentel egy bizonyos márkának.

Viszont az a kérdés is felmerült bennem, hogy érdemes nekem egyáltalán ezzel a szerencsétlen géppel vacakolnom? Nem lenne egyszerűbb átmásoltatni az adatokat egy új gépre, és azzal továbbmenni?

Pro és kontra a szervizelés mellett

Elég sokáig ültem a https://pcmentor.hu/acer-laptop-szerviz-budapest/ oldal előtt, amíg ezen a kérdésen gondolkoztam. Miért érné meg lecserélni? Egyrészt akkor lehetne végre egy gyorsabb gépem. Másrészt, akkor újra megint lenne érvényes garancia, ami megint csak jó. Ráadásul vehetnék már egyből egy erősebb gépet is, ami elbír komolyabb programokkal is, ugyanis egy ideje már gondolkozok azon, hogy letölteném a Photoshopot.

Viszont vannak ennek hátrányai is: nevezetesen például az, hogy a jelenlegi gépem sem azért olyan öreg, hogy kukába kéne dobni. Persze képletesen értem, hiszen tudom, hogy a szervizben felvásárolják, és használtan eladják, de szerintem érthető, hogy mire gondolok. Alig néhány éves ez az acer laptop, korai lenne még megszabadulni tőle – hiszen alig járt le a garanciája.

Másrészt pedig rengeteg adat van rajta, amit persze át lehet másolni, de ebbe mindig kicsit beleborzongok. Annyi rémtörténetet hallottam már arról, hogy valaki így veszített el felbecsülhetetlen értékű fájlokat, hogy valahogy nehezen tudom erre rávenni magam.

Végül a szerviz győzött

Hosszas tanakodás után végül eldöntöttem, hogy érdemes még egy kis pénzt fektetnem a meglévő laptopomba, hiszen ha szakértőkre bízom a javítását, akkor még hosszú éveken át ki tud majd szolgálni engem. El is vittem tehát a PCMENTOR-hoz, ők pedig annak rendje és módja szerint meg is oldották a problémát. Szépen elmondták, hogy volt a baj a laptoppal, de őszinte leszek: annyira nem értek az ilyesmihez, hogy csak minden második szavukat értettem meg, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy felfogjam, tényleg a legjobb kezekbe adtam a szeretett gépemet.

Most itt van előttem, és pontosan ezen írom ezeket a sorokat is. Szépen működik, ráadásul mintha már nem is lenne olyan hangos, mint korábban volt. Mondjuk ez nem csoda, hiszen nem csak egy hibát javítottak ki rajta, hanem rendesen átnézték, hogy minden rendellenességet helyrehozzanak benne.

4-5 év múlva akár jöhet az új laptop is

Nem hinném, hogy egyhamar újra jönnöm kéne szervizelésre, de azért még egyszer alaposan az eszembe véstem a PCMENTOR nevét. Ha javítani nem is kell, néhány év múlva valószínűleg már tényleg inkább az új laptop vásárlása felé mutat majd a mérleg nyelve, és akkor tudni fogom, hogy kihez forduljak szakértő segítségért. Már csak abban reménykedek, hogy az üzlet gépei nem fognak tönkremenni, mert az komoly problémákat jelentene.

Szerencsére ez a forgatókönyv sem olyan rémisztő, mint elsőre tűnik, ugyanis a szerviz munkatársai óradíj ellenében kijönnek helyszínre is, hogy itt szereljék meg a gépeket, így nem kell bezárnom a boltot addig, amíg én mennék el hozzájuk. Ez elég nagy előny egyébként, főleg azért, mert itt főleg asztali gépek vannak, amiket elég problémás lenne becipelni az üzletbe. De miért gondolkozok ezen, amikor még nem is történt semmi baj? Lehet, hogy bevonzom ezeket a számítógép meghibásodásokat a negatív gondolataimmal – jobb lesz, ha leállok ezzel. Ne fessük az ördögöt a falra, csak legyünk felkészülve arra, ha mégis beüt a baj – ennyi a lényeg.

Én pedig már felkészültnek érzem magam, fejemben a weboldal címével, amit bármikor be tudok írni a böngészőbe: https://pcmentor.hu/acer-laptop-szerviz-budapest/.

Blog